Legyen ez iskolapélda!

A Németh László Elméleti Líceum osztályainak csökkentéséről nemrég beszéltem egy blogbejegyzésben. Az eset csepp a tengerben, hasonló helyzetek százai, ezrei lehetnek mostanság az országban, a karcsúsítások félelmetesen fantáziadús módszereiről hallok kollégáktól. És van igazgató, aki fejet hajt, nem látja át a manipulációs csapdát, aki megfelelési kényszerétől vezérelve engedelmeskedik a leépítési parancsnak, saját kezével vágja le az osztályait.

Az egész erdélyi köztudat és sajtó hangos a magyar iskolákat ért atrocitásoktól, a joghézagok, manipulációk, amatőr kezdeményezések, tévedések és csúsztatások, jószándékú mulasztások egész hada vonul fel ezekben az ügyekben.

A nagybányai iskola mögött egy olyan csapat áll, akik többedszer bizonyítják, hogy így kell iskolát alapítani (l. Híd utcai iskolaépület felújítása) és fenntartani. Ebben a támadásoktól és tévedésektől terhes időszakban, mi akarunk a jó példa lenni: így kell csinálni, hogy meglegyen.

Ami most, a középiskolai osztály megtartása ügyében történt, egy olyan jó gyakorlat, amit érdemes megosztani, nem a dicsekvés, nem is a puszta tájékoztatás, hanem sokkal inkább a recept végett.

Mi történt?

A karcsúsítási elképzelések jegyében, a novemberben megjelent miniszteri rendeletre hivatkozva (melyről sokszor, sokan mondjuk, hogy a tanügyi törvénynek több ponton is ellentmond) a minisztérium visszautasította a tanfelügyelőség által javasolt beiskolázási tervet, és előírta az osztályok csökkentésének mértékét. Ezügyben több találkozó is volt a minisztérium és a főtanfelügyelők, majd a főtanfelügyelők és az igazgatók között, kis szusszanásnyi szünettel, amit a miniszterváltás tett lehetővé. De a karcsúsítást kezdeményező miniszter (Pop Liviu) távozása nem jelentette a karcsúsítási terv visszavonását, sőt. A hurok egyre szorult az iskolák nyaka körül, egyre több és több osztály megszűntetésére került sor. Az ötödik találkozó a főtanfelügyelővel már nem gyűlés, hanem személyes találkozó volt, afféle szőnyegre hívás. A hangnem természetesen a témához illő, hűvös, fenyegetőző, sőt zsaroló, afféle melyikünk törik meg hamarabb típusú beszélgetés.

Miben áll az iskola elleni támadás? Mivel a minisztérium 19-cel kevesebb kilencedik osztályt hagy jóvá, a tanfelügyelőség 18 másik intézmény mellett a magyar líceumban is eggyel kevesebb osztályt hagyott jóvá. Hangsúlyozzuk, a tanfelügyelőség maga dönthetett arról, hogy milyen kritériumok alapján választja ki azt a 19 (utóbb már csak 13) osztályt, amit megszűntet. Elmondásuk szerint ennek a kritériumrendszernek a legfőbb szempontja a létező osztályokban levő létszám volt. Az érvelés itt sántít, semmilyen jövőbeli létszámra nem utalnak ugyanis a meglévő osztályok, a diákok száma, az eredményeik, iskolaválasztásuk generációról generációra változhat. Másrészt pedig a magyar líceumminden osztálya létszámminimum fölött, azaz törvényesen működik. Ezen a ponton történt az első törvénysértés.

Mivel a minisztérium nem írta elő kifejezetten a magyar osztályok megszűntetését, a tanfelügyelőség saját döntése volt az, hogy figyelmen kívül hagyja a kisebbség anyanyelvű oktatásához való jogát, itt pedig alkotmányt sért. Sőt, mivel létszámtól függetlenül, még az új (a törvénynek több ponton is ellentmondó) miniszteri rendelet alapján is működhetnek létszámon aluli osztályok, létszámra hivatkozva megszűntetni osztályokat nemcsak a törvényt, de a rendeletet is sérti. Hasonló ügyre precedens is van, az Országos Diszkriminációellenes Tanács másodszor büntette meg hasonló vétség ellen a Maros megyei Tanfelügyelőséget.

Mit jelent ez konkrétan?

Egy osztály megszűntetése ebben a konkrét esetben a líceum felének felszámolását jelentette volna. Ez együtt jár azzal, hogy az iskola vonzáskörzetében végzett 79 diák közül mindössze 28-nak tudjuk biztosítani az anyanyelvi továbbtanulás alkotmányos jogát. És együtt jár, természetesen a tanári kar felének leépítésével. Együtt jár a szakok – amúgy is minimális – diverzitásának felszámolásával. De sokkal nagyobb az az egész közösséget érintő sértés, hogy visszarendeződik a múlt rendszerben is gyűlölt helyzet, amikor egy osztály, majd fél osztály működött (matematika-fizika szakon).

Hogyan reagáltunk?

A tanfelügyelőség eszköze a megfélemlítés. A témamegjelölés nélkül magánbeszélgetésre behívott igazgató rémületében általában „igenis kérem”-mel reagál. Igen, ilyenkor villámgyorsan kell átlátni a veszélyhelyzetet – fejből ismerni a törvényt, a kiskaput, a csúsztatást és a trükköt – és végtelen nyugalommal kell azt mondani a főtanfelügyelőnek, hogy NEM. És meg kell tanulnunk azt mondani, hogy nem. Ha és csakis akkor, ha az igazgató főnöke nem a főtanfelügyelő, hanem az ügy (az Ügy), amit képvisel: saját iskolája, néhány száz szempár, szembenézésre alkalmas.

Mindenki más csak akkor tud közbelépni az ügyben, ha az igazgató nem hajtott fejet – és ezt a történetet színesíti sajnos sok kolléga esete, akik fejet hajtottak. Igen, így számoljuk fel legkönnyebben iskoláinkat, mi magunk.

Tegyük hozzá, a tanfelügyelőség eszköze a manipuláció, anélkül, hogy írásos nyoma maradna a próbálkozásnak. Azt tehát gyorsan kérni kell, sőt minél előbb írásos érvelést kell iktatni a tanfelügyelőségen, melyben saját álláspontunkat védjük. Hivatkozva konkrétan arra, hogy jogsértés, törvénysértés történt. Hivatkozva létszámokra – a létszám nagy úr.

Igenis fel kell vállalni a nyilvánosságot. Mosolyogva kell mondani már az első a tárgyalás során, hogy az ügy nem ér meg egy sajtóbotrányt, egyikünk sem kívánja, hogy az újság lapjain találkozzunk. És itt köszönöm meg a sajtónak az egyértelműen támogató érdeklődését, amivel azonnal reagáltak a helyzetre, segítségüket ajánlva. Ebből látszik, hogy a közösség hiperérzékeny erre a témára, s ezt könyörtelenül fegyvernek kell használni.

Itt léphet közbe leghatékonyabban az érdekképviselet, minden szinten. Nem várni, hanem kérni kell az érdekképviselet segítségét, nyilvánosan és személyesen. Rendkívül jó módszernek bizonyult, hogy a szakmai érveléseket (reális helyzetkép, törvények, lehetőségek, törvénysértési veszélyek) egy áttekinthető csomagban a politikusok keze alá adtuk, hogy gyorsan és célirányosan tudjanak érvelni.  És itt indult be kiváló együttműködésben egy hihetetlenül hatékony összefogás. Köszönjük dr. Kovács Irén Erzsébet államtitkár asszonynak, hogy azonnal közbelépett, eredményesen intézkedett ügyünkben. Apjok Norbert képviselő, egykori tanítványunk (ezt sokszor és szívesen mondom) azonnal átlátta a helyzetet és helyes lépéseket tett. Tudott hivatkozni precedens értékű ügyekre, a legmagasabb szinten történő elvi egyeztetésekre. Sokat jelentett a város polgármesterének a határozott közbenjárása, aki mind a 13 iskolát, köztük bennünket is védett fellépésével. Vele és a tanfelügyelővel közreműködve folytatott tárgyalásokat a helyi RMDSz elnök, Vida Noémi. Jelen volt a tanfelügyelőség gyűlésén, képviselt és a döntés eredményéről a leghamarabb tájékoztatott a szakszervezet megyei elnöke. Ezek az intézkedések akkor a leghatékonyabbak, ha összehangoltan, szakszerűen, alapos érvekre támaszkodva és gyorsan történnek. A probléma és a megoldás között 24 óra sem telt el, s hiszem azt, hogy ami ennyi idő alatt nem oldódik meg, az már nem is fog.

Tudnunk kell, hogy áll mögöttünk egy közösség. Egy olyan támogató tömeg, akik kőkeményen kiállnak egy ügy mögött, akik érdeklődnek és erejük szerint támogatnak abban, amit teszünk. Külön kiemelendő a tanári kar egységes állásfoglalása, a diákság ugrásra kész fellépése, a szülők üzenetei. De ilyenkor a bíztatások, a tekintetek, a félszavak, s a gesztusok adják azt az erőt, ami nélkül egyetlen intézményvezető sem tudna közös ügyünk mellé állítani egy ekkora tömeget, s annak minden képviselőjét. Én ezúton köszönöm meg mindenkinek, aki válaszolt segélykérésünkre.

Enélkül jövőtől egyetlen líceumi osztályunk működne.

Utóhangok morfondírral: 1. ha a rendszer szabályosan működne, ebben a végtelenül egyszerű ügyben senkinek semmi tennivalója nem lett volna.  2. A mai győzelem nem zárja ki a holnapi támadást.